2013. április 4., csütörtök

9.rész

Sziasztok. Ihlet hiányunk volt,ezért úgy döntöttünk ez a rész kifejezetten Nina rész lesz,nem lett túl hosszú,de remélem mindenkinek tettszeni fog. Emellett nyitottam egy saját blogot,szeretnék rá jó pár követőt és kommentelőket. Kérlek nézzétek meg :) 
BLOG 


~Nina Williams szemszöge~
Két hete nem beszélünk. Idegesít már. Így a harmadik hét elején odamentem hozzá,bár látszólag el volt foglalva egy másik lány szája tanulmányozásával. Nem zavartatom magam, minek is. Én nem akartam semmit. Mosolyogva odaálltam majd köhintettem eggyet. Harryék felémfordultak a lányban egy kis lenézést vettem észre,de aztán erőltetett magára egy kényszer mosolyt.
-Ohh.Nina nem láttalak. Mit szeretnél?-kérdezte kedvesen mégis egy ki gúnnyal a hangjában.
-Beszélhetnénk négyszemközt?-kérdeztem tőle még mindíg mosolyogva. Nehogy azt hidje már,hogy engem érdekel az újdonsült barátnője.
-Persze.-csak ennyit válaszolt,majd elindultunk a tanári felé. Ezután elkedztem a mondandómat.
-Kérlek ne szakíts félbe,ha mondjam el az egészet. Na szóval én nagyon sajnálom amik történtek. Én nem akarok haragba lenni és azt sem akarom,hogy rám várj,bár látom túl tetted magad rajtam és ennek örülök,így legalább újra lehetünk legjobb haverok. -majd felé fordultam és kérdeztem tőle valamit.
-Legjobb haverok?-avval széttártam a kezeim,ő megölelt és belesúgta a fülembe.
-Legjobb haverok. Hiányoztál Nina.-majd lassan vége lett az ölelésünknek.
-Starbucks ebédszünetben?-kérdezte Harry
-Felőlem,de nem a barátnőddel kéne ebédelned?-kérdeztem tőle
-Ja,hát ő dolgozni lesz és nem jut ideje ebédszünetre.-magyarázta
-Juhééé..akkor tudjuk a csajok seggét bámulnii..-ordítoztam mint valami idióta,majd elnevettük magunkat. Végre olyan jó Harryvel is tölteni egy kis időt. Annyira hiányzott. Abban is biztos vagyok,hogy én is neki,mert belesúgta a fülembe. Csak felőlem annyi a gondd,hogy nekem az ölelése,az érintése mikor véletlen hozzáér a kezemhez, az illata és az a néhány véletlen csók hiányzik. Talán rosszul döntöttem? Kétleném,mert ha szakítunk nem lehetnénk még barátok,az elég rosszul sülne ki,de ha barátok maradunk az még jó. Nm telt bele sok időbe, oda is értünk a törzshelyünkre, és megint csak tele volt bigékkel és jó pasikkal az üzlet.
-Jobb lett volna,ha ide jövök dolgozni.-gondolkodtam el.
-Mégis miért?- kérdezte
-Tele van jó pasikkal az üzlet.Hát miért?- húztam fel a szemöldököm
-Hát a jó csajokból sincs hiány.-avval a mellette elhaladó hölgy(inkább kurvának öltözött hölgy) fenekét megbámulta. Megszoktam Harrytől. Vele annyira jól tudom érezni magam.Lehet ő lenne a lelki társam. Úgyanúgy isszuk a kávét és a caphuchinot ,ugyanazta fajta fagyit szeretjük. Majdnem ugyanaz a véleményünk pár dologról és,hogy ki ne felejtsük ugyanazokat a meséket és filmeket szeretjük. Akkor ez mit jelenthet? Miután megittuk a magunk kávéját,kifizettük a számlát és elindultunk vissza a suliba.
-Olyan jó,hogy csütörtökönként az 5.-órám lyukas.-sóhajtottam egy nagyot
-Miért nem örülsz neki?-kérdezte
-De igen,mert néha jó a pihenés,de nagyon unatkozok-hajtottam le a fejem.
-Tudod mit? Gyere be tesire. -kérlelt
-Hát jó. Kíváncsi leszek melyik csaj seggét fogod bámulna.-avval nevetni kezdtem. Ő is elmosolyodott. Még gyalogoltunk valamennyit,mielőtt visszaértünk volna a suliba. Bementünk a tanáriba és én készültem a lyukas órámra. Egy csengetést hallottam,ami azt jelentette,hogy kezdődhet a tesi óra. Harryvel elsétáltunk a tornateremhez,majd beléptünk. Senki nem vette figyelembe,hogy bejött a tanár. Tavaly nálam is így volt, sosem érdekelt semmi. Harry beballagot a terem közepébe és elkezdte a tesi óráját,én pedig elfoglaltam a helyem a padon. A 45 perc hamar eltelt,mivel Harry kicsit produkálta magát és ontotta a hülyeségeit.De ideje lenne gondolkodnom. Nem tarthat sokáig ez a barátság dolog,hiszen én tudván tudom,hogy nem csak barátként érzek iránta valamit. Viszont neki már van egy új barátnője,akivel boldog lehet,én meg kereshetek valaki mást. Tudom kicsit lökött vagyok,hogy eddig nem kellett,vagyis kellett..csak nem voltam képes vele összejönni,azért mert nekem fontosabb volt a barátságunkHa ő ezt nem képes felfogni,akkor nem tudok vele mit csinálni,de ha összevesznénk akkor azt egyikünk sem élné túl. Egyszerűen nem tudom,hogy mit tegyek. Én érzem magam szarul nem is ő. Nem tudom,hogx ő néha szokott-e ilyenekn gondolkozni,de a viselkedéséből ítélve nem igazán. Ti mit tennétek ilyen esetben? Szerelmesek vagytok ,de nem akartok vele kapcsolatot,mert tönkretenné a barátságotokat. Ezerszer elmondtam a történetet. Ha összejövünk nem lesz az,hogy együtt bámuljuk a csajok,pasik seggét és nem adunk egymásnak tanácsot,hogy a kiszemeltünket érdemes-e randira hívni. Egyszerűen nagyon szégyenlem magam ,azért,hogy nem tudom eldönteni,hogx mi a helyes. Azt hiszem,hogy meg sem kellett volna ismerkednünk. Nem kellett volna a suliban állást vállalnom..egyszerűen minden az én hibám. Elrontottam az egész életem,nem fogom tudni elfelejteni.
..................................................................................

Vége lett az órának én egyből mentem a tanáriba össszepakolni a cucaimat és próbáltam a lehető eghamarabb elhúzni a csíkot,de ahogy minden tervem romba dől,így ez is. Csak nem tudom,hogy mit csináltam,hogy így kelljen vernie az istennek. Egyszerűen nem értem mit vétkeztem.
-Héé..héé Nina várj. -szólongatott utánam Harry
-Mondd gyorsan.-fordultam meg evvel
-Nem lenne kedved ma Starbucksba menni?-invitált meg egy kávéra
-Bocsi ma nem.-flegmáztam vele,de ő semmiről nem tehet. Értetlen fejet vágott én meg próbáltam mentegetőzni.
-Jajj..sajnálom, csak hírtelen elment a kedvem. Ugye nem haragszor a kis flegmaságom miatt?-kérdeztem őt kétségbeesetten.
-Semmi gond..látom nem vagy toppon...na mindegy,majd ütközünk.-evvel megfordult és elhúzta a csíkot és én is így tettem.Hazafelé felhívtam az igazgatót,hogy pár nap szabit kérek és Amyt és Mabelt is. Ezt a pár nap szabit arra szentelem,hogy próbáljak a street dance csapattal. Teljesen elhanyagoltam őket az utóbbi időkben,amikor csak lehetett csak Harryvel foglalkoztam és káromra is vállt.
.................................................................................................
~Délutáni próba~

Otthon átöltöztem és elindultam a próbára. Imádok táncolni. Ezt megunni nem lehet és azt sem unom meg,hogy a street danceről áradozhassak. Ímádom...a Hardcore a családom. Annyira boldog voltam ezen a délutánon,és senki sem ronthatta el a kedvem. Amikor a próbateremhez értem,nagy zene-bona fogadott.Mindenki táncolt és jól érezte magát,így én is beszálltam. Rég volt ilyen jó napom,mikor nem kellett semmin sem aggódjak. Ilyenkor mindíg azt érzem,hogy ők tényleg kiállnak mellettem s mindíg is létezni fog a Hardcore,de ez csak egy tini tánc csapat és senki nem fog itt brake-lni 30 évesen mikor már mindenkinek családja,gyerekei lesznek. A többségnek. Amikor ezen elgondolkodtam,hogy szétoszlunk majd, meg,hogy család. Én 23 éves koromban szerettem volna gyerekeket. Erre még pasim sincs. 18 vagyok az isten szerelmére. 5 év múlva már gyerekeket akarok,mikor pasim sincs? Nina te elcseszett vagy. Minimum 1 és fél év után összeköltöznék a pasimmal,majd ahogy én elképzelem a 3. évfordulónkon megkéri a kezem ,egy évre rá hozzámegyek feleségül és után leszek állapotos. Szép álom,ami nem egy hamar fog bekövetkezni,pedig igazán tehetnék valamit az érdekébe. Na jól elcseszted a dolgokat Nina. Eddig nem kellett neked Harry,erre most itt nyafogsz miatta? Légy erős.-gondolkodtam magaban. Ezután a gondolatamiban arról is szó esett,hogy minek tanítok,mikor itt a street dance. Lehet délelőtt unatkoznék,de el tudnám ütni az időt. Ha el akarnám felejteni Harryt,akkor elmennék randizni vagy összetakarítanék otthon,és egy 18 éves lányhoz illő dekorációkat raknék fel. Beávásárolnék. És nekem amúgy sem megy a tanítás,inkább elmennék egy étterembe dolgozni,de még az is felmerülhet,hogy egy életreszóló lehetőséget kapok és valami szuper helyen táncolhatnék. Akkor viszont nem lenne szívem itt hagyni a Hardcore-t.Ilyenkor annyira rossz érzés fog el,mikor ilyesmiken gondolkodok,mikor ilyesmiken gondolkodni full természetes,csak valahogy lelkiismeretfurdalásom lesz tőle. De döntöttem..azthiszem kilépek a munkahelyemről.Félre hívtam a lányokat és elmondtam nekik mindent.
-Na szóval lányok. Én felmondok a suliban.-kezdtem volna magyarázni,erre elkezdtek veszekedni velem
-Miért?Azthiszed kiléphetsz? Miért nem tudsz boldog lenni?-kérdésekkel zaklattak
-Lányok, nyugi. Az a helyzet,hogy nem nekem való ez a tanárosdi,inkább elmegyek egy gyorsétterembe dolgozni és amúgy sem bírnám sokáig Harryvel egy légtérbe, és itt nem arról van szó,hogy összevesztünk,mert nem,csak én kezdek besokallni ettől az egész dologtól.-magyaráztam nekik.
De a lányok próbáltak leplezni előttem valamit,láttam,hogy a hátam mögé tekintgetnek és hátra néztem Harry állt ott és kicsit dühös volt. Elindultam felé,de ő eltávolodott tőlem és próbált kijutni az épületből.
-Harry várj..!-kiabáltam utána
-Nina mégis mit várjak?-fordult meg
-Harry nem értem, mi a bajod?-kérdeztem tőle
-Nina, elmondjam? Az a bajom,hogy még pár hete azt mondod,hogy nem müködne,most meg itt sóhajtozol,hogy szerelmes vagy. Beszéltem Mabellel és mondta,hogy magad alatt vagy. A másik pedig,hogy fel akarsz mondani? Nem gondolod,hogy akkor elve ide se kellett volna jönni az iskolába? Így csak felforgatod az órarendeket.-ordítozott velem. Engem már a sírás kerülgetett és ki is tört belőlem. Azonnal hazarohantam,nem tudtam mit tenni leborultam az ágyamra és zokogtam. Többször hívott Amy,Mabel gondolom azért nem, mert fél,hogy össze veszek vele,mikor igaz járt a szája,de ezen nem vesznék össze vele. Ami a legfurcsább volt az egészben,hogy Harry 97-er hívott és mellé 24 sms-t is írt. Nem érdekelt tárcsáztam az igazgatóurat és felmondtam. Most nem ecsetelgetném,hogy milyen kínos párbeszédet folytattunk,mert azt nem részletezném.Miután kisírtam magamból mindent, úgydöntöttem elmegyek veszek egy jó hosszú forrófürdőt. Nem tudom mennyit időzhettem ott,de elég kényelmesen éreztem magam és megnyugtató volt. Lemostam a sminkemet,majd pizsamába öltöztem.Kotorásztam a szobámban és megtaláltam a gitárom amit rég nem használtamElkezdtem gyakorolni és énekelgettem is hozzá. Mivel unatkoztam,úgy döntöttem felveszem videóra. Szuperül sikerült, már kiskoromban is szerettem volna énekes lenni,de egy idő után a tánchoz jobban húzódtam. Hírtelen felindulásból feltöltöttem a youtube.com-ra és vártam. 2 óra hosszán keresztül senki nem lájkolt,kommentelt és a nézettség száma se nőtt sokat. Csak 50 körül nézték meg,unalmamban lementem kajálni és ittam egy bögre jó forró tet. Filmet nézni volt kedvem így leültem tv-zni. Mikor vége lett a filmnek eszembe jutott,hogy én mit hagytam félbe. Felmentem és megnéztem,hogy hányan nézték meg. Közel 5000 látogató volt eddig és jöttek a kommentek,hogy gyönyörű hangom van,mellesleg rakhatnék fel több videót is. Eldöntöttem,hogy amikor a szabadidőm engedi gyakorolni fogok és rakok fel videókat. Sok ilyen videót nézhettem az éjjel,mert reggel a laptopommal az ölemben keltem fel. Kicsit se néztem ki valami értelmesen.De amint feltpászkodtam hívott valaki. Ismeretlen szám volt..gondoltam felveszem... 







5 megjegyzés:

  1. most találtam rá a blogra, és nagyon tetszik! :)) Nem tudtam abbahagyni az olvasását :D
    Hamar kövit :)
    xx

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen :) Amúgy ha véletlen nem tudná valaki,akkor úgy csináljuk a részeket,hogy mindannyiónknak van egy szereplője és annak a szemszögét írja :). Nekem Nina a szereplőm :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól irtok,imádom a blogotokat!!köviit!! :)

    VálaszTörlés