2013. február 22., péntek

2. rész




~ Mabel Worst szemszöge~

Szánom-bánom, de én most nem foglak bevezetni titeket az otthoni életem dolgaiba. Arra majd később kerítünk sort, rendben? Ugorjunk rögtön a bulihoz. 
Egy feszes, fekete miniruha volt rajtam, a kedvenc szegecses magassarkúmmal. Teljesen rákattantam a szegecsre, úgy érzem, ez az ami kifejezi a személyiségem...
Szóval, miután Amyvel már túlvoltunk a hatodik felesen is, megszólította valaki. Megfordult, így én is láthattam az illető arcát.
- Mr. Malik? - kérdezte
A matektanár. Hát persze! A mi extra-szexi matektanárunk. Nem ismerek még olyan szerencsés embert akinek 5 ilyen irtóhelyes átmeneti tanára legyen? Természetesen mindent Amandától tudok. Bár sem Amy, sem Nina nem bírja, nem olyan agyrém a csaj ha közelebbről is megismered. Na meg persze vele akárhová bejutsz és mindent tudsz. Ezértis lettünk barátok. Mondjuk.
Sokan mondják, hogy képes vagyok elkalandozni. Legtöbben dilisnek tartanak. Bár, szerintük ez aranyos, inkább ciki... De nem bírom magamat visszafogni, na.
Már megint más témánál vagyok. Szóval, Mr. Malik.
- Amy, ugye? - vigyorgott
- Igen - mondta barátnőm
- Hogy van az, hogy két ilyen csinos lány egyedül italozgat?
- Öhm... - nyögtem ki ennyit és fura fejet vágtam
- Csatlakozzatok hozzánk.
- Mármint?
- Én meg a négy másik tanár. Na, mit szóltok?
- Nem is tudom... - húztam el a szám
- Na Mabel, ne legyél már ilyen... Tudom, hogy te is akarod - rángatta meg a karom Amy, ilyenkor látszik meg, hogy én sokkal jobban bírom az alkoholt
- Ha ennyire szépen kéred - mondtam szarkazmussal
- Légyszi...
- Jó, gyerünk - sóhajtottam és felálltam
Amy céltudatosan ment elől, gondolom már rég kinézte, hogy hol tanyáznak a tanáraink. Mr. Malik jött mögöttünk. Éreztem magamon a tekintetét. Ám azt is, hogy az kicsit lejjebb vándorolt a kelleténél. Sejtésem bebizonyosodott, mert hamarosan jó erőset markolt a fenekembe. Én felsikoltottam, de ezt senki nem hallotta a hangos zenétől. Talán nem volt a legjobb választás ez a ruha...
- Sajnálom, de túl dögös vagy ahhoz, hogy visszafogjam magam - suttogta a fülembe
- Mr. Malik... - hebegtem vérvörös arccal
- Mi van? Már megdicsérni sem szabad, Mabel? - simította meg a vállam
Jó, tudom én, hogy Mr. Malik nagyon helyes pasi meg minden, de 1. Ő a tanárom, 2. Amy beszédéből azt vettem le, hogy teljesen belezúgott. Szóval ez, még ha akarnám sem jönne össze.
- Mi lenne ha inkább Amyvel foglalkozna, ő élvezné, szerintem - mondtam
- Ahogy akarod. De még ezt nem zártuk le - kacsintott rám
Amint odaértünk az asztalhoz mind a négy tanár jól végigmért minket, majd felálltak és bemutatkoztak. Először Mr. Payne. Olyan aranyos, hogy... hogy... huh. Szóval, értitek, nem? Aztán Mr. Horan. Minden lány álma egy szőke hajú, kék szemű pasi. Mr. Stylesnál perverzebb embert nem ismerek. Az első hozzám intézett mondatát, pedig inkább le sem írom... Na és Mr. Tomlinosn. Atya úr isten. Szó szerint, olyan mint valami görög félisten. Olyan Adonisz féle. A szívem 4 ütemet kihagyott mikor megszólalt. Hát még mikor rám mosolygott! Azt hittem ott helyben ájulok el. 
- Tényleg dögös csajok - vigyorgott Mr. Styles Mr. Malikra - De Mabelt lestoppoltam. 
- Sajnálom tanárúr, de én ma inkább otthon szeretnék aludni - mosolyogtam
- Pedig azt hittem belemész. Eléggé rossz és merész lánynak tűnsz ebben a szerelésben - simított végig a fenekemen, miközben a többiek egyetértően bólogattak
- Akkor is passzolnám az ajánlatát - mondtam és leültem Mr. Tomlinson mellé
- Minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést? - vigyorgott rám csibészesen
- Megragadta a fantáziámat - hajoltam közelebb hozzá
- Szóval így állunk Mabel - jött ő is közelebb, így ajkunk között már alig volt pár centi távolság, szinte már bizsergett a szám, annyira vágytam a csókjára - Tudod, nem jó dolog kikezdeni a tanároddal.
- Tudom, de én nem is vagyok jó - mondtam és kezemet tarkójára tettem
Maganhoz húztam és szenvedélyes csókot nyomtam édes ajkaira, amit örömmel viszonzott. Lehet, hogy alapból is vakmerő lány vagyok, de úgy gondolom az alkohol bőven rásegített, hogy véghez vigyem ezt a cselekedet. Hiszen nem mindennap csókolózhatok az Angol-Adonisz-tanárommal.
- Ezért kaphatsz egy ötöst - kacsintott rám mikor eltávolodtunk egymástól
- Köszönöm Mr. Tomlinson - vigyorogtam
Azt est végéig nem vette le kezeit a combomról. Ám mint minden jónak, ennek is hamar végeszakadt és Amyvel elindultunk hazafelé.



~ Sabine Watson szemszöge ~

Leültem a szokásos helyemre a második padba. Mabel a mögöttem ült és éppen Amy-vel beszélt Mr. Tomlinson-ról. Nem vitatom, tényleg különlegesen helyes tanár volt, de mégis csak tanár. Hátrafordultam hozzájuk. Nem is értem miért, de befogadtak. Más voltam mint ők és mégis a legjobb barátnőimnek mondhattam őket.
-...és Mr. Horan. Ő egy szőke isten!- áradozott nekem Mabel. Horan tanár úr a biológia szakos tanársegéd állítólag igazán szexi. Ekkor belépett egy szőke, kék szemű galambszürke blézeres férfi. Tincsei tökéletesen meredeztek.- Na ő Mr. Horan!
Tátva maradt a szám. A könyvem nagy csattanással földet ért. Lehajoltam, de valaki megelőzött. A kezem egy másikba ütközött. Egymásra pillantottunk és elvesztem tengerkék szemeiben.
- Köszönöm.- makogtam halkan. Rám villantotta fényes fogsorát és az asztal felé vette az irányt. Nem bírtam levenni róla a tekintetem. Elővettem a naplómat és el is kezdtem egy új oldalt. Nem érdekelt, hogy az óra elkezdődött, töretlenül körmöltem a szebbnél szebb szavakat, dús aranyszínű hajáról, gyönyörű szemeiről. Kitéptem a lapot és táskám legmélyére süllyesztettem. Mikor végeztem a feladatokkal beszélgetni kezdtem barátnőimmel. Az idő gyorsan elszállt, Mr. Horan körbement a padoknál hogy beszedje a házidolgozatokat. Kikaptam a lapot és puha kezébe nyomtam. Felálltam, hogy betegyem a könyveimet a táskámba. A dolgozat a kezem közé akadt. Felkaptam a fejem, de már Mr. Horan eltűnt a naplóm lapjával. 

~Nina Williams szemszöge~
Egész nap azon tanakodtam, hogy vajon, hová menjek dolgozni, vagy éppen mi legyen a csapattal. Minden az én hibám, én hanyagoltam el őket csak azért, hogy Daviddel foglalkozhassam. Meg is bántam, mostmár a legtöbb időmet a táncra fogom szentelni. David sem nagyon érdekel már. Szeretem még, de nem tudom, hogy-hogyan volt képes ilyet tenni velem. Én megbíztam benne, de ő félrelépett. Meg ne próbáljon vissza jönni hozzám, nem fogom hagyni magam. Bár amúgy sem jönne vissza hozzám, hogyha megcsalt egy szebb lánnyal, mert igenis bevallom gyönyörű volt az a lány. Nem is agyalok ilyeneken még a végén depis leszek. Eddig se voltam sűrűn ilyen és ezentúl sem szeretnék ilyet. Inkább felhívom Mabelt vagy Amyt. Tárcsáztam is a számot és kicsöng.
-Szia Nina, na mizu?-kérdezte Amy
-Csáó, nincsen semmi. Ott van Mabel is?-kérdeztem
-Csá pussy itt vagyok.-nevette el magát
-Látom vicces kedvetekben vagytok.-nevettem el én is magam
-El sem tudod hinni,hogy mennyire boldogok vagyunk.-válaszoltál egyszerre
-Van időtök mesélni?
-Majd inkább próbán, most te mesélsz,hogy miért is hívtál.-tértek a lényegre
-Aziiiigeen, már fel sem hívhatlak titeket,csak akkor ha van valami? Na, oké, megjegyeztem. -vágtam be a durcit, de elröhögtem a végét.
-Naaa, tudod, hogy nem úgy értettük.-szólatl meg Amy
-Igen, tudom, csak hülyülök. Amúgy azon tanakodtam, hogy mi lenne, ha a sulitokban tanítanák táncot. Úgy is még az én időmben emlegetve volt, hogy majd egyszer lesz tánc oktatás is, de gondolom azóta sincsen. Már rég beszéltetek volna róla.- mondtam el nagyszerű ötletem.
-Szerintem ez teljesen jó ötlet. És képzeld lesz egy meglepetésem is.Csak indulj meg ide a suliba.-érződött hangján az izgatottság.
-Rendben.Reggelizek, meg elkészülök aztán zúzok. 2. óra felére ott vagyok. -vázoltam a helyzetem.
-Oké, puszi. -köszöntek el. Mjd kinyomták, mert hallattszott a háttérbe az első órára való csengetés.
Gyorsan ettem valamit, majd elkezdtem készülődni.
Untitled #15
Egész közel lakom az iskolához. Nem siettem, nem volt mitől tartanom, hisz nem késhetek el. Ezen olyan jót nevettem magamban. Minden gyerek arról álmodik, hogy végre ne járjon iskolába. Én is így voltam. Vannak előnyei, de most ilyen élettel, mint ami nekem van, nem hiszem, hogy nagy előnye lenne. Bár még mindíg iskolás lennék. Mostanában egyre többet gondolkodom. Magamon és az anyagi gondjaimon. Lassan átléptem a küszöbön és láttam a sok gyereket. Visszaemlékeztem, milyen volt még 1 éve mikor még én is ide jártam, semmi sem változott..de én igen. Sokan megnéztek, hogy Nina Williams mi a francot keres itt. Volt amelyik gólya megnézett, és elfintorodott. Én erre csak felhúztam a szemöldököm. Gyors léptekkel elsétáltam az igazgatói irodához, ahol régen sokat jártam. Bizony sok csínyben és huncutságban benne voltam. A suli legrosszabb végzős diákjai közé tartoztam. Milyen jó kis bulikban voltam benne. Minden tanárt szivattunk és mint mondtam sokat ültem ám az igazgató úr előtt.Bekopogtam, a többi már nem rajtam múlik.
-Tessék csak bejönni.-hallottam egy igen ismerős hangot és mosolyra húzódott a szám.
-Jó napot Adam igazgatóúr.-mosolyogva fogtam vele kezet.
-Jaj szia te rosszcsont, még mindíg ugyanolyan vagy mint tavaly? Örülök, hogy meglátogattál.-vigyorgott erőteljesen
-Hát vannak olyan pillanataim,de azért érettebb lettem. De nem csak meglátogatni jöttem.-tértem a tárgyra.
- Remélem nem valami rossz hírrel jöttél, hogy be akarsz perelni minket vagy valami.-próbált poénkodni nem sikeresen.
-Nem,dehogy.- nevettem el magam -Arról lenne szó, hogy ugye még emlékszik arra mikor tavaly annyira erősködtünk, hogy legyenek tánc órák? De nem sikerült megvalósítani. Biztos vagyok abban,hogy egy csomó diák felvenné az órát, ezért jelentkeznék tánc tanárnak.- mosolyogtam mélyen volt igazgatóm szemébe
-Tudod Nina. Nagyon talpraesett vagy még most is és tudom, hogy imádsz táncolni, meg még sok lány az iskolában, de nem hiszem, hogy lenne rá keretünk még téged is fizetni. Új gyakornok tanárok érkeztek az iskolába, őket is el kell látni mellesleg a hátrányos helyzetű diákokon is segíteni kell.-vágott szomórú fejet.-Sajnálom.-ezt még hozzátette.
-És mi lenne, ha eleinte nem egy normális összeget fizetnének nekem, hanem például csak egy kisebbet vagy akármi mással fizetnének. Imádok táncolni és nagyon szükségem lenne egy munkára. Ráadásul még ingyen korepetálhatnék diákokat matekból, hiszen matekból tudja jól,hogy nagyon jó voltam.-vetettem fel az ötletet.
-Igazából sokra vihetted volna, ha nem lettél volna ennyire csibész, a meggyőző képességed nagyon jó. Benne vagyok. Holnap kezdhetsz, de jövőhétre lesznek készen a papírmunkák.-egyezett bele
-Istenem, nagyon köszönöm. Hidje el nem fog bennem csalódni.-lelkesedtem
-De most viszont menj, és nézz szét a termekben, hogy melyik lenne jó táncteremnek.Viszlát.-köszönt el.
-Nagyon köszönöm,viszlát.-evvel elindultam az iskolában, megkerestem Mabeléket, hogy elujságoljam a hírt. Éppen tesi órájuk volt, én meg mint a leendő új tanár bepofátlankodtam erre a csodálatos órára, már amennyire csodálatos lehet. Bár a tánchoz is kell némi sportolás, de csak futás és nyújtás. Ballagtam be a terembe, majd valami ismerős arcot láttam meg. Istenem...ez nem lehet. Ez az a gyerek akinek véletlenül sírva neki mentem. Kb. olyan idős lehet mint én. Már észrevett, nem mehetek ki. Odajött üdvözölt.
- Jó napot, miben segíthetek annak a lánynak aki sírva nekem jött?- próbált humorizálni de nem sikerült.
- Inkább heló, én vagyok az új tánctanár, és gondoltam megnézem, hogy néhány leendő diákom, hogyan sportol.-válaszoltam komolyan,de elröhögtem.
-Komolyan kérdeztem mit keresel itt?-kérdezte már fullosan
-Komolyan beszélek, most vettek fel. Még amikor én jártam ide akkor is igérték, hogy lesz  kötelező táncóra, de sosem vettek fel senkit és mivel tudom, mennyien szeretnek ebből a suliból ugrálni, így eljöttem ide.És te?-kérdeztem vissza
-Gyakornok vagyok. És látod tesit tanítok, még jó, hogy van benne némi élvezet.-majd az egyik lány hátsófelét jól megbámulta és 100 Wattos mosolyra húzta száját.
-Értem én.-válaszoltam kicsit kellemetlenül. Örülök,hogy kollégák lehetünk.-fogtam vele kezet, majd próbáltam volna elviharozni, de nem sikerült. Megfogta a kezem és így szólt:
-Ebéd szünetbe egy kávé? És még a nevedet sem tudom...-válaszolt szomorúan.
-Nina Williams, a te neved?-mosolyogtam
-Harry....Harry Styles.- és ő is mosolygott- De akkor egy kávé?-kérdezte még mindíg ugyanazt.
-Szó se lehet róla, munkatárssal nem kávézok..bocsii..-kötöszködtem kicsit Harry kollégámmal.
-Csak egy egyszerű kávé..kérlek.- nézett rám kiskutya szemekkel.
-Majd még meggondolom.-húztam az agyát. még elmotyogott egy "Rendben-t"-majd megfordult és mindenkit beterelt az öltözőbe. Sarkon fordultam én is és megindultam, széjjelnézni a termekben, de valószínű, hogy a tesiterem lesz a tánctermünk is. Szünetben megkerestem véglegesen Amyéket.
-Sziasztok lányok.-köszöntem nekik.
-Szevasz Pussy.-köszönt Mabel .
-Hé mostmár Mrs. Williams tanárnő.-vettem full komolyra,ekkor a nyakamba ugrottak.
-Annyira örülünk, hogy végre itt dolgozol. És látom össze is ismerkedtél a tesi tanárunkkal.. Mondjuk meg sem kellett mutatnom a meglepit, mert ő jött oda hozzánk a Starbucksba.-hadarta el.
-Sok mindenről lemaradtam,mint általában, mert én nem járok suliba, de ezentúl minden megváltozik.-röhögtem el magam.
-Csapaaaatölelééésss!-kiabált egyett Amy, majd összeölelkeztünk.





5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!Siess a kövivel!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jóó blog..tetsziik *-* ..lenne egy ajánlatom :) ...mit szólnál/szólnátok, hogyha megosztanám a blogotokat az én blogomon, de cserébe ti is az enyémet? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bennevagyunk:) Küldd el a blod címét és szólj ha kint vagyunk:)

      Törlés
    2. itt az enyém: http://youknowiwillbeyourlifeyourvoice.blogspot.sk/
      és ti már kint vagytok! :)

      Törlés
  3. Sziasztok, nekem nagyon tetszik a blogotok. Nagyon örülnék, ha belenéznétek az enyémbe is! Kérlek----> http://one-direction-is-my-life6.webnode.hu/
    Előre is köszönöm.:)

    VálaszTörlés