2013. február 25., hétfő

5.rész

~ Kimberly Jonathan ~


A nap további részében csakis Mr. Payne-re tudtam gondolni. Azok a szemek. Az a mosoly. Ám egy szünetben észrevettem valami változást. Odasétáltam az egyik tablóhoz és jól szemügyre vettem. Ő az! Megtaláltam annak a lánynak a képét aki már egy-két napja a suliba mászkál fel-alá. Nina Williams. Hát éna  helyében örülnék annak, hogy eltakarodhatok ebből a retkes suliból, nem, hogy a következő év közepén elkezdenék visszajárni. De hát ízlések és pofonok. Tovább köröztem a folyóson és kerestem valami ismerős arcot. Volt egy időszakom amikor rendszeresen nem jártam suliba. Anyu halála után. Ez tartott úgy fél évig. És azóta elítélnek az emberek és elkerülnek. Minden régi barátom cserben hagyott és inkább kibeszél a hátam mögött. Persze ők nem tudnak semmit. Csakis Barbie. De most őt sem találom.
Lementem a szokásos helyünkre, az aulába és leültem ahhoz az oszlophoz ahol mindig csövezünk. Az emberek tudják jól, hogy ez a terület a miénk, nem jönnek ide, még akkor se ha nem vagyunk suliban.
Csak üldögéltem az oszlopnál és vártam, hogy Barbie feltűnjön, de sehol senki. Bedugtam a fülhallgatóm és figyeltem, ahogy a kis kilencedikesek rohangálnak, a tizedikesek bandáznak, a tizenegyedikesek a büfé előtt tolonganak, és követik az osztály menőit, és az évfolyamtársaimat akik a színpadon ültek és beszélgettek, vagy épp ők is rohangáltak a kicsikkel és ijesztgették őket egy műanyag koponyával.
Felálltam, hogy menjek fel amikor egy erős kezet éreztem a fenekemen. Egyből odakaptam a fejem és Mr. Payne pimasz mosolyával találtam szemben magam.
- Csak ügyesen - kacsintott rám. Nem nagyon értettem, hogy ezzel mit akar, de nem szóltam, nem bírtam. A szívem kihagyott vagy két ütemet.
Kicsit megugrottam amikor megérkeztem, hogy Mr. Payne becsúsztatja az ujját a farzsebembe. Ezt csak egy mély nevetéssel nyugtázta majd még egyszer megmarkolta és ott hagyott. Csak meredtem hűlt helyére amikor valaki elkezdett előttem csettintgetni. Egyből kizökkentem álomvilágomból. Egy számomra ismeretlen lány állt előttem. Vagy várjunk! Őt láttam a tablón. És .... Láttam veszekedni tegnap Mr. Styles-szal.
- Helló! - köszöntem rá, de még mindig le voltam döbbenve attól amit Mr. Payne tett az imént.
- Szia! Nina vagyok. Véletlenül nem te vagy az egyik tanítványom? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Mi? Én ... Nem ... Ne ... - dadogtam össze vissza. Még egy új tanár? Mégis milyen? Na ne mááár! Ahogy Nina elnézte a bénázásom csak elnevette magát majd elmagyarázta a dolgokat.
- Az új tánctanár vagyok. Foglak majd tanítani? - mosolygott rám kedvesen. Szóval ezért van egy bazi nagy edzőtáska az oldalán. 
- Ja. Igen!
- És mikor lesz órád? - érdeklődött kedvesen.
- Hát most lyukas órám van, majd következő órában lesz magával órám.
- Tegezz! Nem vagyok én vén, tavaly idejártam.
- Oké - engedtem el egy megkönnyebbült mosolyt.
- Most nekem sincs órám, elugrunk egy kávéra? Csak, hogy ismerkedjünk.
Miközben mentünk a Starbucks-ba beszélgettünk egy kicsit. Mondjuk volt amikor elkalandoztak a gondolataim. Visszagondoltam Mr. Styles és Nina veszekedésére. Mr. Styles ráerőltette Ninára az akaratát. A lány nem akart vele beszélni, de csak azért is piszkálta. És a vége az lett, hogy lesmárolta. Ez azért fura. Vajon minden gyakornok ilyen?


~Amy Pierce~
-Nem hiszem! - Vigyorgott Zayn és közben folyamatosan a fejét rázta.
-De meg tudom, nem vagyok hazudós! -Mondtam és játékosan vállba boxoltam.
-Te lány vagy, hogy tudnál már te breakelni?!!
-Huhh ez aztán a hímsoviniszta szöveg. - Vigyorogtam tovább. Zayn nem hiszi  el, hogy tudok breakelni.  -Most tesi után angol óra lesz Mr.Tomlinsonnal aztán tánc Ninával. Tudod mit gyere el és nézd meg ahogy breakelek.
-Hiszi a piszi! - Vigyorgott majd az orromra rakott egy kevés csoki krémet a süti tetejéről. Vigyorogva szedtem le majd csak a kínzása kedvéért csábosan lenyaltam. Nyelt egy nagyot majd az ajkába harapott.
-Mit művelsz velem te nő?!?!!! - Vigyorgott. Elvoltunk egy ideig aztán vissza kellett mennem angol órára. A suli folyosóján csendben sétáltunk. Megálltam a szekrényem előtt és elkezdtem kipakolni a cuccom.
-Sietek nekem is órám lesz. - Mosolygott majd közelebb hajolt feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy megcsókol de elfordítottam a fejem és a mellkasánál fogva eltoltam.
-Nem!! Ezt ha valaki meglátja kirúghatnak és leültetnek. - Ráztam a fejem amolyan ez "nem normális" stílusban.
-Oké akkor találkozunk táncon te kis "BRAKE MESTER" - Gyúnyolódott és idézőjeleket rajzolgatott a levegőbe. Legyintettem egyet, hogy "na most már szállj le rólam" majd elsiettem a folyosón. Hallottam a csengőt de nem akartam sietni. Egyszerűen tovább csoszogtam egészen addig amíg Mrs.Tannenbaum az igazgató helyettes (aki nem mellesleg olyan ijesztő, hogy búúú meg húúú a lényeg, hogy olyan mint egy csúf hobbit) rám nem ordított. Futni kezdtem aminek nem lett túl jó vége. A folyosót felmosták a nyelvi előadónak meg befelé nyíli, az ajtaja így szó szerint BEESTEM a terembe. (Ez nem az én napom) Mindenki rám nézett majd egyszerre tört ki mindenkiből a röhögés velem együtt. Mr.Tomlinson alig tudott csitítani minket. Mabel odasietett hozzám majd felrángatott a földről. Ez az óra is jól indult. A mi osztályunk messze a legbalhésabb volt az egész suliban. Az én esésem csak a kezdetvolt. Dan és Rob összekaptak valami olyasmin, hogy ki született előbb. (2 hete ez a téma mert ikrek) A vége az lett, hogy Rob kidobta Dant a teremből (szó szerint) és közölte "Nesze most te vagy az első" majd bezárta a termet. Nathan az ablakon ordibált ki olyanomat mint például : "SEGÍTSÉG bezártak minket egy rácsos börtönbe éhen szomjan. Stb... Az óra végén Mr.Tomlinson fiatal kora ellenére biztos szerzett pár őszhajszálat. Kisietett a teremből de magával hívta Mabelt. Mit akarhat tőle hiszen kitűnő angolból. Elgondolkodtam ezen majd csak szimplán vállat vontam gondolván Mabel majd elmondja aztán lesiettem a tánc terembe. Nina kedvesen megölelt majd mondta, hogy gyorsan öltözzek át és mutassam meg neki a szaltót meg a breaket ugyanis hónapok óta gyakorlom és már megy + megígértem neki, hogy megtanítom neki is. (Vicces az egyik legjobb barátnőm a tanárom és én tanítok neki valamit :D zsír vagyok) miután felvettem a kék gatyámat meg a fehér sportmelltartómat visszasiettem hozzá és oda adtam a pendrivet amin az új tánc zene mixe van. Zayn jelent meg az ajtóban majd biccentett egyet amolyan "na lássuk" stílusban. Elindítottam a zenét és eltáncoltam a koreográfiát a szaltóból spárga lett a vége. Mire végeztem már mindenki bent volt a teremben. Nathan, Jason, Josh és Cameron (a legmenőbbek) Rob és Dan (a bolond kocka ikrek) Amanda, Linda, Camilla (a r*bik vagy ahogy ők hívják magukat a "divatszakértő csinibabák") Mabel és én (a táncosok és a fiúk szerint ultra jófejek) Adam, Cole és Miranda (a gyíkok csoportja vegyesen) Donna (a dagi magányos lúzer) és végül Kitti meg Brad (stréberek és menők. Csak fel nem falják egymást a nagy "szeretetben" ) Nos ez az osztályunk. Óra végén igazából csak Mabel és én tudtuk a táncot de az iskola orvos kötelező tanórának adta a táncot a mozgás miatt így osztályonként kötelező!! Én személy szerint díjaztam az ötletet... nos a többiek kevésbé. Azt hiszem egyre klasszabbá teszik a sulinkat. Sexy tanárok, klasz órák és ehető kaja (szerintem mindenki úgy van a sulis kajával, hogy pfuuuj meg bleeee de most nagyooon fini lett a kaja! Yamiii ) Ez volt az utolsó óránk. Minden cuccom bedobáltam a szekrényembe majd megdumáltam Mabelel és Ninával egy mozit most suli utánra. Nem tudom mi lwtt a film vége ugyanis kitettek minket a moziból rendbontás miatt!! Na kösz! Nem is csináltam se mit vagyis csináltunk hacsak a popcorn dobálás az ordítozás és a vászon előtt rohangálás annak nem számít??!! :D Nos klassz nap volt. Este kaptam egy SMS-t Zayntől (??) Honnan tudja a számom?? Mindegy Másolom: Holnap hozz magaddal egy kapucnis pulcsit... puszi Z xx
Oké de minek? Jó lenne tudni...


 ~Nina Williams szemszöge~
Még most sem értem,hogy hogy jöhetetted ide Harry és a többiek. Az egész próba normálisan telt. Elvoltunk,sokat hülyéskedtünk szokás szerint. Egy idő után eltűntek kollégáink,hála égnek. Másnap is boldog voltam. Felkelltem,ettem és ittam egy jó forró kávét, majd elindultam edzőtáskával  vállamon az iskolába. ma már tanítok és nagyon izgulok,hogy vajon mi,hogy lesz.  Az egyik szünetben,láttam egy lányt és jobbnak véltem,ha odamegyek hozzá, hiszen nagyoon magányos volt. Integettem az arca előtt, de csak bámult. Egy idő után feleszmélt és beszélgetni kezdtünk. Azt is megtudtam,hogy Kim a neve és, hogy miért nincsenek barátai. Megegyeztünk,hogy tegezhet. Volt amelyik osztály nem tisztelt és már untam. Egyszerre 3 embert küldtem az igazgatóhoz a fegyelmezetlenségért és én még megengedtem nekik,hogy tegezzenek. Mostmár nem kímélek senkit. Alig vártam,hogy Mabelék osztálya következzen. Amy volt az első aki betoppant, útba igazítottam és egyre csak gyűltek az emberek. Zayn is betévedt megnézni az órám,bár láttam nem az óra érdekli őt a legjobban,hanem Amy táncaa. Meredt szemekkel bámulta. Azthittem leállítom a zenét és odamegyek hozzá megpaskolni hátát, de kicsit ciki lett volna. A legtöbb ember,csak csinált valamit,de Amy meg Mabel meg még 1-2 ember csinálta is amit kellett. A nap tövábbi részében is jó volt. Örömmel töltött el az,hogy a sok diák szívesen táncol. Bár a 9-esek tánca kicsit megrémisztett. Némelyik kis liba eléggé csípőtáncot lejtettek és nem bírtam tovább.
-Lányok, tudjátok ez nem a sarok.-nevettem el magam,erre a fél osztály nevetni kezdett,majd ők megsértődve hagyták abba a picsarázást.Miután vége lettek az óráimnak és ebédszünet következett a suli büféjébe mentem, nem kívánt személyel találkoztam és a haverjaival. Egyikük félre hívott.
-Miért nem tudsz neki megbocsátani?-kérdezte Liam és ekkor már Louis és Niall is csatlakozott beszélgetésünkhöz.
-Először rámförmed, mint valami kutyára aztán az egész iskola előtt lesmárol. Az istenit így kell példát mutatni az iskola diákjainak. Ki is csaphattak volna minket. És még kérdezitek miért haragszok?-húztam fel a szemöldököm
-Adhatnál neki egy esélyt.-kezdte most Niall
-Srácok,sajnálom én nem érzek iránta többet mint barátság. Haverok még lehetünk.-avval ott hagytam volna őket,ha Louis nem szól közbe.
-Hidd el ő is csak barátként szeret, csak azthitte ha megcsókol megbocsátasz neki.-próbálta máshová vezetni a helyzetet
-Figyelj Louis,neki miért ilyen fontos,hogy megbocsájtsak neki?- kérdeztem már egyre dühösebben.
-Azért Nina, mert mondta nekünk,hogy egy lány sincs akivel ennyire jól el tud társalogni. Többi lánnyal nem tudja megvitatni,hogy ennek meg annak a csajnak milyen jó segge van. Mesélte,hogy megnézted némelyik lány seggét.-hadarta
-Hhmmmm..az igaz, szeretem felmérni a másik csaj muffját.-aval elröhögtem magam.
-Majd beszélünk,csá.-evvel ott hagytam őket. Majd előkaptam a telefonom és írni kezdtem Harrynek.
-Te bolond, megbocsátok. N xx
-Te bolond, kinek nézed már megint a seggét?-kérdezett vissza. Ezen elröhögtem magam,majd kuncogást hallottam a hátam mögül.És hangosan megszólítottam:
-Vagy inkább te kinek nézed a muffját?-húztam fel a szemöldököm
-El kell,hogy ismerjem a te muffod se rossz...-húzogatta a szemöldökét
-Nem rossz? Oké,megjegyeztem.-húztam az agyát
- Starbuck's?-kérdezte nagy mosollyal az arcán
-Okééé,de sietnem kell, húzok próbára. Tudod Harcore.-lengettem a kezeim előtte
-Ja,tudom az az utcanép.-fintorodott el
-Te ezt most komolyan mondtad?-pattantam fel
-Dehogy is, imádom a Street Dance táncokat.-majd avval beleboxolt egyet a vállamba.
-Nálam nem nyerő,ha beleboxolnak a haverok egymás vállába,idegesítő.- vigyorodtam el.
A nap további részét is vele töltöttem el. Jól éreztem magam. Egyszerűen annyira jóba lettünk,hogy hihetetlen. A csók után egyszerűen nem tudok másra gondolni csak rá. Talán érzek valami újdonsült haverom iránt? Neem..az nem lehet..Nina Williams nem esik ilyen hamar szerelembe,főleg nem egy ekkora taplóba. Vagy mégis?..gondolkodtam el.
-Min gondolkozol ennyire?-kérdezte komolyan Harry
-Semmi, csak egy kis butaság. Úgysem értenéd.-vázoltam neki a helyzetet
-Na, nem akarsz beszélni róla?-faggatott
-Tudod, nem . Nina Williams nem adja ki a titkait, ha 2 ember tud már valamit az nem titok.-evvel kacsintottam egyet. Majd tovább sétáltunk.

4 megjegyzés:

  1. woow anyira tetszik tök király minnél hamarabb kövit
    LEGJOBB BLOG!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. nagyon király hamar kövit:D

    VálaszTörlés
  3. imádommmmmm lehet ma kövi:D

    VálaszTörlés
  4. nagyon jóóó...gyors kövit :D

    VálaszTörlés